2008. május 19., hétfő

Pince II.



Pince fölötti részről látkép a Hegyeskőre és a Getére.

















Pince kívűlről, az egész telekkel.


2008. május 6., kedd



Egy kép a 2007-es Tokodi Borversenyről. Ez volt az első versenyem, amelyen három borral indultam. Rizlingszilváni, Zalagyöngye, s Cuvée volt a versenyen résztvevő három tétel. Ebből a Rizlingszilváni arany lett, amelyre igen büszke vagyok, mert tényleg nagyon jól sikerült, ráadásul a zsűri állítólag ezt itta meg vacsorára. A Zalagyöngyét is először szüreteltem külön 2006-ban, amelyre viszont csak bronzérmet kaptam. A Cuvée ezüst lett.
Tokodi borverseny: http://amti.hu/ felül a borversenynél keresd Tokodi boreredményeket és képeket

Ami érdekes, hogy így utólag nézve szerintem a Zalagyöngyének kevés az a pár hónap, hogy kialakuljon a bor végleges állapota. Fél évvel később már sokkal jobb íze volt. Viszont a következő évi versenyen sem lett jobb bronznál, pedig határozottan jobbra számítottam. Na de így sikerült. Aki bortermelő, akár kis mennyiségben is, hihetetlen örömöt jelent egy ilyen versenyen részt venni, ha esetleg még eredmény is jön, az meg akkora lökést ad, amiből egész éven át tartó lelkesedést lehet nyerni.

2008. május 3., szombat

A pince




A pince több, mint 100 éves, van benne egy régi német prés, még ma is ezt használjuk, kiválóan működik.




2008. április 30., szerda

2008.04.30-án elindul a nagyvölgyi pincénkről szóló blog. Én Kecskeméti István vagyok, s kedvenc hobbimnak hódolva kezdem meg a pince és szőlővel való foglalatoskodásom mindennapjainak nyílvántartását